rengeteg minden foglalkoztat. van olyan amivel megbántanék valakit. azért nem irom le. van amivel mást bántanék meg. azt meg azért nem foglalom össze.

egy kis szutyoknak érzem magam már egy honapja...
ádámmal volt egy kellemes-kellemetlen vitánk mielőt még visszajöttem volna berlinbe. neki az volt a baja, hogy én miért nem azt csinálom itt kint amit elterveztem. nekem az volt a bajom hogy ezt valaki más fogalmazta meg helyettem. ilyenkor úgy érzem betámadnak, felhuzom a sünipáncélom és villogtatom a drakulafogaimat. (magyarul elviselhetetlen stílusban és hangon, közben pedig ritmikátlanul - létezik ilyen szó?! - hadonászva magyarázom a nemlétező bizonyítványom elképesztő vita-jellegűen. DE meg tudok BÁRMIT magyarázni. ez a fő. SE!)
mikor visszatértem kisvárosomba volt időm kicsi magamban lenni - nem sok ugyan, mert érkezett hamar bárbrá barátnőm megrontani a világot :) -, végigvenni az budapesti hét eseményeit. ujra végighallgatni a fejemben a dolgokat amiket ádám mondott. (előre szólok mindenkinek: ha valóban akartok tőlem valamit, ahhoz ádámon keresztül vezet az út. vagy egy újszülött babakék vadpónin. de talán ádám energia, idő és pénztakarékosabb  megoldás!)
letértem a kis energikus utacskámról, hogy én itt felturbózom az önéletrajzomat, 6758 oldalas FILOFAXnyi telefonszámot gyűjtök és megalapozom a kreatív ötleteket. mindenkinek úgy fest ez egy haszontalan 5 hónap, ahol princessz dóri őrült szemekkel, nyálcsorgatva, vicsorogva szórja szét apuci pénzét, amit ő a budai dombok kacsalábon forgó palotái közül az egyikből küld neki unikornis szánnal. és meg kell, hogy mondjam... őszintén? így van. ugyan azt herdálom amit kapok. de természetesen ha van akkor az ember herdál. kinek mi. én szeretek jókat enni, szép helyeken. szeretek kósolózni, kényelmesen utazni, cigizni. imádom a viszkit és szeretem a barátaimat - akik csóringereg és akik nélkül viszont nem tudok finomakat enni vagy biztonságban viszkizni. tehát így herdálok. jó jó, hát persze azért lányból vagyok én is, szóval úgy is esett már, hogy muszáj volt vennem egy-két bizsu nyakláncot mert még csak kék, lila, zöld, sárga, piros és rózsaszín medálasaim vannak. nem hiányozhat a fekete meg a narancs. ne bagatelizáljuk el a bizsuk igazi jelentőségét!!!
egyszómintszáz: unnnndorító min megyek keresztül! undorítóan JÓ! nevezhetitek most ezt az egész annak amit a fentiekben említettem - valójában megadtam nektek most a lehetőséget arra, hogy az ÉN saját szavaimmal ócsároljatok majd ha hazaköltözöm. ha nem győzlek meg az igazamról az írás végére.. - de ha picit félretesziktek akkor viszont másnak is..
határozottan azt gondolom, hogy mindenki fiatal huszonévesnek minimum ennyi időre külföldre kellene költöznie EGYEDÜL. amikor az ember totálisan magára van utalva lelkileg, annál jobb mincs a világon. szörnyen ijesztő az elején - én pl 3 napon át sírtam. vállalom. - de venni kell egy mély levegőt és meg kell indulni. új emberek, más életek. új város, más kultúra. más gondolkodás, hozzáállás. tapasztalatcsere. és még sorolhatnám. nekem el kellett tünnöm kicsit a budapesti komfortszférámból, hogy meglássam azokat az apró nüansznyi baromságokat amiken fenn lehet akadni. és tudom, hogy ha az ember a hétköznapjaiban őrlődik akkor ezekbe akarva akaratlanul is bele lehet csúszni. de lehet, hogy ha egyszer már megtapasztaljuk, hogy ezek nem fontosak akkor tudunk emlékezni erre az érzésre/gondolatra és talán nem kapunk infarktust 35évesen mert a gyerek már a harmadik napja hisztériázik a tininindzsateknőc figuráért. hiszen az lószar.
rengeteg szorongásomra is ráeszméltem, most éppen abban a folyamatban vagyok, hogy megfejtsem, hogyan tudom őket megoldani. főleg családdal kapcsolatos problémáim vannak. senki ne értse félre, élek halok a családomért. ők a mindenem. de normális hogy egyszerre utálom őket és zabálom őket halálra, nem? :) ezzel szerintem mindenki így van.. ahogyan azzal is, hogy valahány érzelmi problémánk van, mikor megoldást keresünk a gyógymódra valamiért mindig valamelyik családtaghoz lyukadunk ki. na nekem ebből van vagy 4-5-6(-7). amire mind rájöttem idekint. ezeket a legnagyobb felháborodottsággal mondom, tutira hordozgatni fogom életem végéig, de ettől még küzdök, hogy megoldjam. ettől én is jobban fogom érezni magam és remélem ők is, mert ha én tudok változtatni valamin az rájuk is jó hatással lesz.
a barátságot, mint olyat szintén átgondoltam. évről évre szigorúbb vagyok. de egyáltalán nem érdekel. vagyok annyira önző - egyáltalá nem. de mindenesetre vagyok már annál sokkal önzőbb mint eddig voltam.. - hogy érdekeljen, kinek mit ADOK. rengetegen voltak akiknek csak adtam és adtam. de semmit nem nagyon kaptam belőle vissza. mostmár úgy látom, hogy ez javarészt az én hibám, mert nem vettem észre út közben.. és csak adtam tovább. egy jó barátnőmmel kb egy hete skype-oltunk és hasonló dolgokat mondott az ő egyik "bartáságáról" aminek nemrég lett vége. arra jutottunk, hogy az ilyen adakozó embereknek mint amilyenek mi vagyunk, nagyon nehéz az élete. fel tudjátok fogni, hogy én akkor leszek boldog, ha visszafogom magam és kevesebbet segítek valakinek akit kedvelek?! vagy kevesebbet találkozom vele azért mert annyit nem képes megkérdezni az az illető, hogy "hogy vagy"?! dehát... az ilyen ember felesleges. annyi energiát visz el, hogy jobban teszem ha nekiállok megtanulni kertészkedni. még azzal is kevésbé fáradok le FIZIKAILAG mint abba ahogyan végig stresszelek egy ilyen randevűt.
nem tudom mennyi volt érthető abból amit most itt összehoztam. érzem magamon hogy terápiásan használtam épp az írást. írjatok ha van kérdés :)
bocs, hogy nincs világmeváltó konklúzio. de szerintem a lényeg át fog menni.
JA! és hogy annyira ne sajnáljatok meg, hogy ilyen szar életem van (HAHAHA BOCS!!!): jövőhéten szerdán megyek állásinterjúra. megőrültök. NAGYON JO!!! ha érdekel katt ide (keresd a Marketin and Event Management Intern leírást):
http://www.berlinartlink.com/about/join-our-team/

akinek nincs fészbukja, annak a kedvéért egy pár fotó:

Sorayaval a Felix nevű szórakozóhelyen

Eszter (újdonsültem!), Soraya, Én / Miguel és Raghd

volt itt bárbekjú

nagggyon jó margaríták!!! madeleine a német barátnő

lakáskám tetején - cuno, carl, erik és martin (balról)

Görlitzer parkolunk Cunoval (bal) és Johannessel (jobb)

mikor a lányok látogattak. csudaszép idő volt!

az east side gallerynél Cunoval (bal) és Erikkel (jobb)

drága thomas-m látogatott épp a múlt hétvégén

Soraya és barátnője Carolina csináltak nekem fagyit

Eszter és Thomas a Trinkteufel nevű metál bárban Kreuzbergben

Madeleine és Felix (félnémet, félegyiptomi barátom), Felix palotájában

Thomas és Eszter az Alexanderplatzon

Thomasékkal reggelizünk :)

Thomas (krumplit szeletel), én (kavargatom az Eszter általá összekészített paprikáspulykát) és Soraya (reszeli az ubit) készül a magyaros estéhez a vacsi!

Thomas és Eszter a Berlin Wall Memorial-nal